Recenziós jegyzetek a migrációs irodalom margójára (#4)

Kinyitod a szemed. Már megint elbóbiskoltál, és zavaros dolgokat álmodtál. Mindig ez van, amikor gépre ülsz. Az ujjaidat nyújtóztatod, a karizmodat megfeszíted, próbálsz némi vérkeringést beindítani. Aztán rámarkolsz a karfára határozottan, hogy a téged körülvevő valóság pontos körülményei kellően erőteljesen tudatosuljanak benned.

Az Aeroflot járatán ülsz. Kairóba tartotok a társaiddal, az 1958-ban alakult Egyesült Arab Köztársaságba. Ez egy zarándokcsapat. Mullák, a Szovjetunió különböző, muszlimok lakta területeiről, Baskíriától Tádzsikisztánig, akik a háddzsot igyekeznek teljesíteni. A végső úti cél Szaúd-Arábia. Vár rájuk a Kába-kő megkerülése, a Szafát- és Marwa-hegyek közötti táv hétszeri teljesítése, a látogatás az Arafát-hegyre. Minában pedig megdobálják majd kővel a Sátánt, és áldozatot mutatnak be.

Tudod, hogy ez a dolgok rendje, mégsem azonosulsz vele. Tádzsik vagy, de egy hibrid kultúra része, tisztában vagy a származásoddal, ugyanakkor büszkén gondolsz a modernizáció különféle vívmányaira odahaza – éveket éltél Moszkvában, azt szeretnéd, ha odahaza is éppen olyan lenne, mint Moszkvában. A csapat orvosaként hiszel a szocialista fejlődésben, annak objektív törvényszerűségében. Erről egy kicsit ki is oktatod a többieket néha. Persze te is kapsz okítást kéretlenül, sokat, hitbuzgó társaid gyakran rád szólnak ezért-azért (ne fütyülj, ne énekelj, miután a zarándoki ruhát, az ihrámot felöltitek, ezt vagy azt csinálni olyankor már nem lehet stb.). Ki tudja, talán besúgót látnak benned, aki odahaza jelent majd mindenkiről. Például a Szovjetunió területéről kivándorolt muszlim diaszpóra tagjairól, akikkel a háddzs kapcsán természetesen találkoztok – többnyire ők keresnek fel titeket. Némelyik csak tudni akarja, hogyan néz ki ma a szülővárosa (te majd elmeséled neki, micsoda modern ipari kombinátok létesültek, új lakótelepek, kórházak és játszóterek...), mások ajándékot küldenének haza (például autóra adnák oda a pénzt bizalommal). Olyan is lesz, aki gyanakszik rád, és próbálja leleplezni benned a szovjet hírszerzés ügynökét.

Nem idegenítheted el magadtól a csapatod tagjait egészen. Olykor magadban morogsz csak mindazon, amit a háddzs körül kifogásolsz, és készséggel adsz a cigidből lejmolóknak, akkor is, ha egész csomaggal vinnének. Orvosként az a kötelességed, hogy vigyázz rájuk, és elérd, hogy meghallgassanak, amikor kell.

A körülményekre tekintettel különös dolgokra kényszerülhetsz. Bár elutasítod a Coca-Colát, a zarándokoknak árusított Zemzem-víz helyett sokszor kifejezetten tanácsolod majd a fogyasztását...

Hát ilyen ez a könyv. Nem annyira prózaként nyűgöz le, mint inkább a rendkívül érdekes helyzetről és a benne lezajló interakciókról adott megfigyelésekkel és reflexiókkal, melyekre ennyi idő távlatából, ennyire más történelmi közegből rácsodálkozni bámulatos egy élmény.