Bolygók világa

2016.dec.26.
Írta: Marton Péter Szólj hozzá!

Karácsonyi idegnyugtató a bolygók világából

Az olvasólistámon nemrég bukkant fel ez a "hír" a Jupiterről - nem igazi hír, mert tulajdonképpen a gimnáziumi fizikaórák alapján belátható összefüggést mutat be. A Jupiter tömegvonzása olyan nagy, hogy miközben a Nap körül kering, saját ellipszispályájának a középpontjából folyamatosan kimozgatja…

Tovább

Eljutni odaátra

Megközelítettem a kerítést, sunyin lopóztam előre. Nagymestere vagyok az ilyesminek. Lassan mozogtam, kiszámítottam minden lépésemet. Egyik láb a másik után. Figyelmesen. Az a titka, hogy meg kell állni rácsodálkozni a fűszálakra néha. Vagy bármi egyébre, ami a szemünk elé kerül anélkül, hogy…

Tovább
Címkék: novella, erdő, kerítés, macskák, perspektíva , határátkelés

Ajánló ··· Kálmán Eszter: A tó (Trafó, jan. 18.)

A hattyúk tava története nem kifejezetten feminista szemlélettel íródott mű (1876-ból, LOL). És ezzel nem arra utalok, hogy a fekete hattyúnak a balettben elő kell adnia a 32 fouettés en tournant című attrakciót, pedig az is elég kegyetlen, hanem kifejezetten magára a történetre. Ott van először is…

Tovább

Volt ott

HÉT ÉVVEL KORÁBBAN Marci egy padon ült, a Place du Luxembourgon. Csípte a hideg, és marta a becsapottság érzése. Majd szétvetette a feszültség. Az elmúlt néhány nap történései hatottak rá így. Újra meg újra lepergett előtte minden. Végigdolgozta a munkahetet, hogy a hétvégéje szabad legyen, és…

Tovább
Címkék: sör, brownie, EU, Brüsszel, NATO , drámedvék
süti beállítások módosítása