Recenziós jegyzetek a migrációs irodalom margójára (#3)

Erről a könyvről annyi mindent tudnék írni, hogy inkább csak röviden fogok. Fontos információ például, rögtön az elejére, hogy aki ezt a könyvet nem szereti, vagy túlzottan fanyalog miatta, az ROSSZ EMBER! Ami kritikát leírok ide, az ilyen keretek között értelmezendő...

A Papírsárkányok bűn és bűnhődés története – mint Dosztojevszkijnél, of course, de itt a téma más konfigurációban szerepel.

Amir, a főszereplő srác, és Hasszán, aki félig a barátja (ugyanakkor száz százalékig a szolgája), együtt cseperednek fel Kabul egy gazdagabb kerületében. Születésük idején Afganisztán még egészen jól áll, a fővárosban pedig a társadalomnak legalább egy szűk rétege, ha részben falak mögött is, de szabad életet él. Na jó, minden relatív, mondjuk hogy lazán hordják a hagyományok kényszerzubbonyát (utólag a vissza-, avagy hátramaradottak le is turistázzák a főszereplőt ezért, sőt közlik vele, hogy mindig is csak turista volt a saját hazájában).

Amir pastún, Hasszán hazara, az egyik úrinép, a másik szolganép, erre a végzetre predesztinálja őket a két népcsoport különböző gazdasági és politikai pozíciója az országban.

Amirnak tehát nem kell raszkolnyikovi okoskodással fáradnia, hogy Hasszánnal, akit pedig szeret a maga módján, hitvány módon bánjon, és elkövesse ellene – apja bölcs meghatározásában – a legfőbb és valójában az egyetlen bűn, a lopás egy változatát. Ennek a következményeivel kell szembenéznie jóval később, már Kaliforniából, és hogy erre hogyan kerül sor, azt nem fogom elszpojlerezni. A lényeg, hogy le kell rónia egy adósságot, és visszamennie egy úton, melyet menekültként tett meg az apjával együtt, még gyerekként, az ellenkező irányban, nagyjából kizártnak gondolva a visszatérés lehetőségét.

Csak egy dologra térnék ki bővebben – aki nem olvasta a könyvet, az itt hagyja abba.

(Igyekszem azért rejtélyesen fogalmazni, hogy csak azok értsék, akiket ez nem fog zavarni.)

Szóval a cselekménynek egy komolyan kritizálható pontja mindenképpen adódik: helyes-e, hogy a történetben a gyermekkori évek nyugalmát felforgató gonosz és az egy generációval későbbi évek nyugalmát felforgató gonosz között személyazonosság áll fenn? Pro és kontra is tudok mondani érvet ezzel kapcsolatban.

Mellette szólhat az univerzális tapasztalat, hogy az elitek mutatnak bizonyos erős állandóságot, és hajlamosak a politikai rendszer átalakulásától függetlenül pozícióban maradni – átmenteni magukat. Igazán szép metaforával: „alúl a víznek árja”, mondotta Petőfi a zembereknek címezve, de a szar összességében mégis elég sokszor marad fent a felszínen, bármennyire hullámzik alatta a közeg.

Ellene szólhat viszont, hogy egy politikai rendszer komplex gonoszát egy ember rossz tulajdonságaival asszociálni a politika gügyögő értelmezésévé fajulhat.

De már ennyi rosszat leírni is fáj erről a könyvről. Úgyhogy itt abbahagyom. Szálljanak a Gripenek és a papírsárkányok, és kívánom, hogy ennek a könyvnek az olvasásától mindenki egy kicsit jobb emberré váljon!