Recenziós jegyzetek a migrációs irodalom margójára (#1)

A bejegyzés címében növénytani utalás. Indokolt, máris kifejtem. Az indiai-amerikai - pontosabban bengáli-amerikai - Jhumpa Lahiri Pulitzer-díjas novelláskötetének eredeti címe ugyanis Unaccustomed earth, és ez rögtön ebbe az irányba visz.

Az angol kifejezés egy Hawthorne-idézetből származik, mely a könyv mottójaként szolgál. Úgy szól: „Az ember fejlődésének sem használ jobban, mint a krumpliénak, ha mindig újra meg újra ugyanabba a kiélt földbe plántálják nemzedékről nemzedékre. Az én gyermekeim másutt születtek, és amennyire sorsukat módomban lesz irányítani, gyökereiket nem a régi földbe fogják ereszteni”.

Lahiritől ez vitaindító, és a szórványban létezés alapvető kilátásait firtatja vele.

Könyve ezek után ugyanis arról szól, hogy a diaszpórába település mint stratégia elsülhet jól is, meg rosszul is. Nem mellesleg egyébként is csak az eseteknek egy részében teljes az elszakadás a hazai földtől és az otthoni kultúrától. Máskor csupán részleges – és még a visszatérés is lehetséges.

Itt jön be a mikorrhiza fogalma részemről. A mikorrhiza növények és gombák között kialakuló szimbiózis, melynek részeként hálózat létesül a növények gyökérzete között, a gomba micéliumából kiinduló hifákon keresztül… True story! A növények még üzeneteket is tudnak váltani hifás összeköttetésük révén, akárcsak a bengáli (és más) diaszpóracsoportok tagjai az emberi kommunikáció technikai eszközeivel – a kötetben szereplő novellák cselekményének idején még jórészt telefonon, levélben és képeslapon, ma pedig nyilván az interneten. Közben családi kapcsolódásokat is növesztenek. Hifa-húrokat pengetnek.

Kell is, hogy kommunikálhassanak, mert mindenütt ott vannak a bolygón, és, miközben panaszkodnak néha emiatt (utóbbi nem csupán a magyar diaszpórában előforduló jelenség), természetesen építenek is erre.

A könyv egyik szereplője például egyszer csak a thai tengerparton találja magát, amint ott mereng a horizonton túli Calcuttára gondolva, ahová akkoriban érkezik meg indiai-amerikai szeretője Rómából. Ennyire globalizálódott létezésről van szó - ezt a szereplők osztály-hovatartozása megengedi; sok itt a mikrobiológus, matematikus vagy irodalmár egyetemi ember.

Ma az internet révén a bel-bengáli partnervadászatot megkönnyítő etno-társkeresők is rendelkezésre állnak, és az otthoni hagyományok ápolására új erőforrások adottak. Mégis (naná) folyamatosan és nagy számban vannak a közösség útjáról végérvényesen lekanyarodók, különösen a második, harmadik, n-edik generációk soraiból, akiknek már nem fontos, hogy a bengáli a „nembengáli” indiaival (vagy éppen amerikaival vagy brittel) ne házasodjon, akik jobban szeretik a fánkot meg a hamburgert, Bollywoodnál élvezhetőbbnek találják Hollywoodot, megszoktak egy másik oktatási rendszert, jobban és szívesebben beszélnek angolul, mint bengáliul, és így tovább. Ez a leszakadás a legtöbbjüknek elkerülhetetlen, és kihívásokkal meg problémákkal jár, de ezzel együtt lehet a sikeresebb út – a könyv kínál példát mindenféle eshetőségre.

Erőssége, hogy részletesen és nagy műgonddal, mégis egyszerűen elbeszélve követi a belső folyamatokat a karakterekben, úgy, hogy természetesnek érezzük a végkifejletek mindegyikét, a balul sikerült, a jól sikerült és a félig sikerült életutakról számot adókat egyaránt.