A néni bevásárlókocsijával és pórázon vontatott, kis méretű ebbel készül keresztezni a villamossíneket, a megálló járdaszigetétől úgy száz méterre, erősen a tilosban. „Hogy kis méretű eb, ezt azért majd szebben megfogalmazom”, jegyzi fel magának teendőként Donáth tanár úr, miközben tovább narrálja a látottakat.

Tehát. A kutyus csetlik-botlik, beleüti az orrát (szó szerint) mindenbe. A villamospálya váltójának közelében talán a kenderolaj szaga ejti rabul annyira. A néni beszél hozzá, próbálja meggyőzni, hogy menjenek tovább. „Gyere, Bandikám, tettem neked félre ínyencfalatokat, leülhetünk otthon a televízióhoz”, így. Makacs jószág, nehéz vele. Végül továbbkolbászol az ínyencfalatok és a tévé irányában, de csak miután berogyaszt egy kicsit, és elhelyez egy királyi szuvenírt a sínpár közepén. A néni kénytelen visszafordulni érte. A kutyus most bezzeg haladna, húzza a nénit, akinek takarítania kell utána, kifeszül a póráz.

Esetlen mozdulatok kíséretében kerül meg a kutyapiszok-mentesítéshez használatos zacskó. A be nem tervezett reggeli torna első gyakorlataként szegény néni próbál lehajolni, hogy a kezére húzott tasakkal megragadhassa a célobjektumot. „Nem, igazából nem is vicces, ha célobjektumot írok, inkább leírom egyszerűen, hogy a szart”, gondolja Donáth.

A manőver nem akar sikerülni sehogyan sem. Nyújtózni kell hozzá, és ezer baj forrása ez. Messziről is világosan látszik, hogy sajog a derék, megszédül a néni, nem nyúlnak eléggé az inak, a híd (az aztán pláne) túl messze van.

Kétszáz méterre az idős hölgytől és kis kedvencétől meglódul a menetrend szerint orbitális pályára álló villamos. Gyorsul sebesen, el akarja érni a fénysebességet hamar.

A következő eredménytelen próbálkozás láttán nincs mese, szaladni kell, kimenteni onnan a nénit. Ki tudja, hogy az a villamos megáll-e. Már vadul csenget is a pilóta („inkább: vezető – nem kell kreatívkodni állandóan”). Élő akadály került az útjába, szabálysértés esete forog fenn!

Egy másik hős, egy idős úr előbb ér oda. („Ez így túl direkten utal rá, hogy én is hős lettem volna, majd inkább máshogyan írom”, kapcsol Donáth tanár úr. "Viszont bácsit írni jó, az kihangsúlyozza, hogy én még egészen fiatal vagyok, csak a negyvenes éveim közepén járok."). Úgyhogy akkor... Ősz hajú bácsi a megmentő. Ha egy reklámban a néni mellé tennék, ők alkotnák a tökéletes idős párt – bármilyen termék értékesítését hathatósan támogatnák.

A beavatkozás sikeres. A villamos elszáguld mellettük. Két másodperccel később csikorgó hanggal vészfékez, amikor a megállóba ér. De a szépkorú Rómeó és Júlia már csak egymással vannak elfoglalva. A hölgy teátrálisan a szívéhez kap, mutatja, mennyire megijedt. A bácsi pedig megfogja a kezét…!

Mire Donáth tanár úr felszáll a villamosra, gondolatban már meg is írta az e-mailt Juditnak, Londonba...

Kényszeresen meséli neki az útszélről felszedett, „háztáji” történeteket. Korábban egyszerűen csak jó taktikának tűnt ilyesmivel fűszereznie a kapcsolatukat. Ennél sokkal többet a Judit hazalátogatásai alatti félrelépések mellé (az év nagyobbik részében) nem nagyon adhatott. De mióta a házassága romokban hevert, mivelhogy a Judittal folytatott viszonyával sajnálatos módon romba döntötte ő, a dolgok állása átértelmeződött. Megnőtt a tét. Arra jutott, hogy talán mégis komolyabban kellene vennie Juditot, ha van még nála hosszú távon esélye egyáltalán. Talán ez a történet az idős párról érzékeltetheti, hogy szépnek találja ő a romantikát, és maga is képes hasonlóan nemes gesztusokra. Talán még közös otthont teremteni, együtt megöregedni is, ahogyan kell.

Hogy a valóságban a néni végül maga oldotta meg a képzeletbeli levélben elbeszélt helyzetet, az Judit szempontjából mellékes.

– … Valentin-napon, érted.

Anélkül, hogy odanézne, Donáth tanár úr hegyezi a fülét – már a villamos fedélzetén. Hátha újabb romantikus történet. Majd beosztja őket, hogy Judit mindennap érezhesse a figyelmét. Ez lesz csak igazán romantikus!

– Elképesztő, milyen szemét nők vannak! De tényleg, hol tenyésztik az ekkora szutyok ribancokat? – kérdezi egy egyetemista korú fiatalember a mellette álló barátjától. Mindkettejük keze zsebre dugva, túl férfiasnak érzik magukat ahhoz, hogy kapaszkodjanak. A másik arcán látszik, hogy pillanatnyilag nagyon feldúlt.

– De nem, tesó? Hogy lehet ekkora szar szemétláda ez a világ? Szutyok ribanc ez mind! Megdugatja magát a nőd a két legjobb haveroddal. Nem hiszem el, bazdmeg! De tényleg, ez milyen már!

Donáth tanár úr arcizmainak rezdülésével akaratlanul is kifejezést ad a csodálkozásának: ha a legjobb barátok is benne voltak a buliban, mások is kiérdemelnék a szutyok jelzőt… nem? De az ablakon mogorván kibámuló fiatal srác egyedülmaradásának élményével azonosulni tud. Amikor fáj, mindannyian beszélünk hülyeségeket. És nem is lehet mindenki zseni. Tanárként neki az értéket kell meglátnia abban, amit különböző tudású és tehetségű emberek mondanak.

– Tudod, mit kellene csinálnunk? – kérdezi hirtelen felindulásból az egyedülmaradt.

– …?

– Hát el kéne menni a csajokkal egy ilyen wellnesshétvégére.

Wellness? A csajokkal? Hát ebben az univerzumban nem-szutyok ribancok, mi több, nem-szutyok nem-ribancok is léteznek? És wellness? Egy húszévesforma fiatalember komolyan wellnesshétvégét tervez a barátnőjével? Aki akkor megvan még, ezek szerint? Vagy sikerült beújítania ezen a téren a Valentin-nap óta? Vagy a megjegyzés, hogy "megdugják a nődet" valaki más szerencsétlen esetére vonatkozott igazából? Donáth tanár úr csak úgy kapkodja a fejét, ezer meglepetés. Ő pedig még nem is volt wellnesshétvégén soha.

– Ja, király ötlet! – jön a havertól a helyeslés. – Kéne nekik adni, tudod… ilyen masszázst… olyan kenegetőset! Hogy is hívják azt? – kérdezi faarccal.

– BUKKAKE! – vágja rá a másik, hangosan, és együtt röhögnek. Aztán megint komoran néznek.

Mikor megérkezik az egyetemi irodába, Donáth tanár úr leül a számítógépe elé, és fejben igyekszik listázni, mi mindent kell a délutáni órája előtt megcsinálnia. Bejön Sarah, az ausztrál vendégkutató hölgy, köszönnek egymásnak. Legalább néhány órára kellemes társasága lesz – anélkül, hogy ehhez beszélnie kellene sokat. Csak mennyi hülye e-mailre kell közben válaszolnia!

Sarah a háta mögött tesz-vesz, valószínűleg egy könyvet keres a polcon. Donáth tanár úr úgy dönt, rákeres arra a fura szóra, mi is volt az? Ja igen. „Bukkake”, ugrik be neki, és már tölti is ki a keresőmezőt. Képekre keres, úgy hamarabb kihámozható a lényeg. Megnyomja a gombot.

Hátradől, míg betöltődnek a találatok.

Telefoncsörgés.

Sarah az asztalához szalad, Donáth tanár úr követi a tekintetével.

– Oh, hi there, Imre! How are you? – indul a beszélgetés. Na, ennek is van egy Imréje, kurva jó, morog magában Donáth tanár úr, és a Juditnak szánt történet semmivé foszlik, a szándékkal együtt, hogy bármit is írjon ma Londonnak.

Végre ránéz a képernyőre. Már látszanak a keresése eredményei… Donáth tanár úr elsápad. Időt nem vesztegetve cselekszik.

Hibátlan szem-kéz koordináció.

Egér ilyen gyorsan nem talált még el a böngészőablak jobb felső sarkáig!

© Marton Péter

A novella történetének közvetlen előzményei itt olvashatók.

Ez az írás ugyanakkor a Bolygók világa c. novelláskötet része, mely innen tölthető le egyben.