A hattyúk tava története nem kifejezetten feminista szemlélettel íródott mű (1876-ból, LOL). És ezzel nem arra utalok, hogy a fekete hattyúnak a balettben elő kell adnia a 32 fouettés en tournant című attrakciót, pedig az is elég kegyetlen, hanem kifejezetten magára a történetre.

Ott van először is a gonosz varázsló által megnyomorított hölgy. So sad! :( De a nyomora költői, persze, és megigéző - kiindulásnak be lehet rá indulni. Bele is szeret a főhős, az őt eredetileg levadászni vágyó úr. A hölgy pedig viszonozza az érzéseit, hiszen nyomorából csak szűk időablakokban kap kitörési lehetőséget, és akkor már az őt egyébként mélyen torkon lőni vágyó lesipuskás is jó lesz neki, nagyon jó. Szinte minden adott a romantikához, az azt beteljesítő kis kellemetlenségként ugyanakkor ott van még, hogy a gonosz varázsló aktívan monitorozza a megnyomorítási projektet, és igyekszik gondoskodni a fenntarthatóságáról további randa machinációk révén. Hattyúnk a végkifejlet felé közeledve már abban sem lehet biztos, hogy nyiladzós szeretője tényleg annyira odavan-e érte. Vagy olcsó fortélyok hatására dobja őt egy másikért? „Szerencsére” a szerelem megmenekül, csak sajnos ehhez halnia kell.

Ez így viszonylag kényelmes befejezés... Képzeljük el ehelyett, mennyire felkavarná az előkelő társasági életet a hölgy, aki hattyú volt egy ideig, de aztán visszaváltozott! Ez már olyan sztori lenne, az after-sztori, hogy félő, főhős úrnak nem jutna benne hely a középpontban. Már ha egy hattyúból visszaváltozott hölgyet, aki röpdösött mindenfelé (ki tudja, hová mindenhová migrált a madárként töltött évek alatt, és hány főhős úr látta meg eközben?), egykönnyen befogad a korabeli társadalom. El lehet vele lovagolni elegánsan a 19. századi orosz tájleírásban?

Hogy mi az alternatíva, illetve hogy lehet-e alternatíva, arra új korszakban megint más rákérdezni persze. Elfogadnák-e a mai Magyarországon a hattyúból visszaváltozott hölgyet? Talán igen. Lehetne belőle celeb is akár. A tálaláson múlik minden. Lehet persze, hogy ettől még a hattyúból visszaváltozott nők többségére más sors várna eközben, pl. az emberek 47%-a „bizonyos körülmények között” elfogadná, ha a megkérdezésük nélkül levadásszák őket stb., de egy, legalább egy közülük, a legszebbik mindenik közül, elférne a média kirakatvalóságának virtuális közterén. VV Odett együtt élhetne a hercegével, rendszeresen felbukkanhatna a bulvárhíradókban, magas fogyasztási szinten élhetné az életet, eljuthatna nyaralni a Balcsira vagy horvátba, közben pedig csinálhatna két gyereket, és utána kaparhatna, hogy az alakja tökéletes legyen újra.

Természetesen egy pillanatig nem gondolom, hogy a fenti gondolatmenet az egyedüli lehetséges. Más biztosan máshogyan képzelné el, mit lehet kihozni ebből az anyagból az aktuális körülmények között. Az itt ajánlott darab is ilyen, a Csajkovszkij-féle eredetin messze túlmutató kérdéseket pedzeget a maga kifinomult módján, anélkül, hogy túlkonkretizálná a kontextust.

Kálmán Eszter rendezésében A tó című táncos-"látványos" darabot (nem balett, ez még annál is jobb lett ☺) azért érdemes megnézni, mert a maga saját stílusában és eredeti elképzeléseivel, ráadásul a látványtervező vizuális körmönfontságával nyúl ezekhez az izgalmas alapokhoz. Én az N, mint Noszferátut láttam a rendezőtől korábban, emlékezetes néznivaló volt az is. Most komolyan, hányszor van az, hogy egy színházi előadás képsorainak nagy része beépül az ember memóriájába? A tó is ilyen, kiválóan befogadható ütős videoklipként, hála az ötletgazdag koreográfiának, az előadók részéről elsőosztályú kivitelezésnek és az erős kísérőzenének. Ezek hatása alatt lehet hazavinni a történetet, és újragondolni a látottak fényében.

A magam részéről ünnepélyesen bejelentem például, hogy hamarosan írok ide egy novellát, hogy A hattyúk tava újraértelmezéséből egy kicsit kivegyem a részem én is. Ezzel január elejére meg is leszek talán. A tó következő előadása pedig január 18-án lesz a Trafóban, szóval lehet készülni arra is!