Elegyedünk – Ljudmila Ulickaja: Vidám temetés; Elif Şafak: Az isztambuli fattyú; Rubin Eszter: Bagel

Recenziós jegyzetek a migrációs irodalom margójára (#8)

Három könyvről egyben, ezúttal, mert pont egymás után olvastam őket összekapcsolom őket azon az alapon, hogy végső soron mindegyikben a migrációhoz való viszonyulás alapvetően eltérő lehetőségei jelennek meg.

Új világ, új népek, elegyedés

Ljudmila Ulickaja Vidám temetésében egy a kezdet és a vég – közhelyes és semmitmondó lehet részemről ez a megállapítás, de a könyvben valódi jelentést kap, a szereplők és a migráció vonatkozásában egyaránt.

A haldokló orosz-zsidó származású festőművész, Alik az emigráns társaság középpontja még akkor is, amikor már a kisujját sem tudja mozdítani a többiekért. Az őt körülvevő emberekben kitörölhetetlen nyomot hagy, velük marad, végzetes betegség ide vagy oda.

Elmúlik közben a Szovjetunió. A helyette leendő posztszovjet térség különféle szegleteiből összegyűlt baráti-ismerősi kör a New York etnikai mozaikját megjelenítő csatlakozókkal, ruszofil olasz hölggyel, guaraní indián utcazenészekkel és másokkal kiegészülve nézi a tévében utolsó rúgásait az 1991. augusztusi puccskísérlet alatt.

Az Alik körül a New York-i nyár hőségében formálódó közösség maga az olvasztótégely működés közben, e pluribus unum, meg minden. Új nép születik – elegyedés, nem csupán asszimilálódás révén. Az Alikot a kereszténységbe áttéríteni hívott pap vízióként beszél erről a könyvben, és ez jelenik meg aztán a tettek mezején, amikor Alik egykori szeretője, Valentyina "közelebbről" is megismerkedik a guaraní indiánok egyikével.

Bár a könyv cselekménye nem pont ott játszódik, de idekívánkozhat megemlíteni, hogy New York Queens városrészében friss adatok szerint világrekordnak megfelelő szintet ér el a nyelvi-etnikai diverzitás koncentrációja: nyolcszáznál is több nyelvet beszélnek az ott élő emberek. Itt lassan azt érdemes kutatni, ha valahonnét még nem jelent meg diaszpóracsoport – mégis hogyan lehet ez? Közben persze ott van az angol mint (törten hadoválva is) lingua franca, ott vannak a vegyes házasságok, no meg a pragmatikus amerikai élet a maga formális és informális intézményeivel...

Az identitás horgony, az asszimilálódás és a felejtés bűn lehet

Igen ám, de nem minden identitás adja ennyire kézenfekvően a lehetőséget a nagy és örömteli egyesülésre a sokszínű szomszédsággal, illetve az emberiséggel mint közösséggel. A nagy elegyedés közepette sem sikerülhet mindenkinek mindent eldobnia vagy elengednie. Az identitás egy generáció múltán is visszahúzhat, felfedezésért kiálthat, megerősítést követelhet.

Elif Şafak könyvében, Az isztambuli fattyúban legelőször is az örmény-amerikai lány, Armanoush szembesül ezzel, majd az az isztambuli török család, akiknek az életébe belecsöppen.

Máig ható (pontosabban továbbra is, a jövőben is garantáltan ható) következményeire tekintettel nem lehet figyelmen kívül hagyni az örménység múltját, az örmény identitás kötőjeles formában (amerikai-örményként) sem lesz konvertibilis. Ellenben szorosan összekapcsolódik mások identitásával és történelmével, és amikor a török szereplők lazán leválasztanák magukat erről a kapcsolódásról, számukra is gyorsan kiderül, hogy ez nem megy.

Várunk egy helyben, és meghallgatunk mindenkit, aki arra jár

Rubin Eszter Bagelében ismerős ízek találhatók, csak éppen a hagyományos kontent mellett a globalizáció szállította töltelékkel–fűszerezéssel. Kerülhet így a bejglbe akár avokádó vagy kimcsi is – így létezünk ma (na jó, a kimcsi túlzás részemről).

A könyvbéli Kohav Virág boltjába betér mindenféle, a pesti életből ismerős szereplő – a szövegben mindegyikük érezhetően személyes meghallgatásuk alapján, saját elbeszélésükön keresztül kap portrét (de nem szolgaian; információim alapján mondhatom, hogy a fikció engedte, akár jelentős változtatásokkal). Van itt például önmagát a Caminón, skót szeretőben, majd mindezek után – természetesen, ősi népszokás szerint – Indiában megtalálni remélő lány, a telken, már nyugdíjasként a farakás szépségeiben elmerülő, egykor Firenzében vendégeskedett egyetemi tanár – és persze nem-idevalósi betérő is akad.

Találhatók továbbá a könyvben a nemzetközi politikai folyamatokat, így a határokon áthaladó migrációt is életszerűen alulnézetből (félelemmel, apokaliptikus forgatókönyveket meghatározó referenciapontként dobálva) tárgyaló laikus beszélgetések. Ha ezek nyomán valaki megrettenne, hogy "jön az iszlám", azért bármikor lehet az ijedtségre a családba beházasodott, indiai módra elkészített paradicsomlevest kanalazni, vagy akár jó orosz borscsot – szerencsére jönnek a globalizációval ezeknek az ételeknek a hozzávalói is.

Így lesz a (lehető leginkább) helyben maradó irodalom is migrációs vonatkozásokkal bíró irodalom.

ulickajasafakrubin.jpg